Pezsgő település Nógrád megyében
2018. január 04. írta: BarthaTibor

Pezsgő település Nógrád megyében

tortenetunk01.JPGBár a település neve nem magyar eredetű, ám későbbi urai közül egy annyira magáénak érezte, hogy felvette saját névként is. És itt nem csak a bor, a pezsgő is folyt rendesen a XIX. században.

A Bercel helynév egy a VI-VII. században élt Kaukázus vidéki török nép nevéből a berszilből eredeztethető. A törzsnévből képzett elnevezése egy katonáskodó középréteg betelepedésére enged következtetni.

Bercel nevével az írott forrásokban először 1271-ben találkozunk egy a váci káptalan által kiállított okiratban. Az ősi szolnok-nemzetség birtoka a XII. század elején az idegen eredetű Kökényes-Radnót nemzetségé lett, amelynek nógrádi ága XIV. század eleji kihaltával a Hevesből idekerült Aba-nemzetségbeli Rédeiek kezére került. A XIV. század első felében vehette fel a birtokosok egyike a településről előnevét, hiszen a nemzetség egyik sarja 1340-ben Berceli László néven szerepel.tortenetunk02.jpg

1406 márciusában Berceli András, János és Miklós a váci káptalan közreműködésével osztozott meg az összesen 20 népes és lakatlan jobbágytelekből álló berceli birtokon. A birtok felosztása, illetve egy részbirtokért folytatott per eredményeképpen, amely 1410-ben Berczely Ugrin Miklós és Bercely István fia Miklós között zajlott le, válhatott szét a falu Alsó- és Felsőbercelre. Legalábbis 1441-ben "Alsó Berczely" és "Felső Berczely", másképpen "Nagy Berczely" néven fordult elő. A XV. század végén Szobi Mihály birtokában találjuk Felsőbercelt. A váci káptalan levéltárában lévő 1529-es összeírása szerint pedig már a váci püspökség javait gyarapította a volt Szobi-birtok, itt Nagybercel néven.

Az 1542. évi rendkívüli hadisegély kivetési összeírás szerint Felsőbercel a váci püspökségnek adózott. A feltehetően Alsóbercellel azonos Kisbercel településrész az 1570-es években lakatlanná vált, és csak a XVIII. század végén népesült be. Szanda várának török kézre jutásával török hűbérjegyzékben Rusztem pasa, a budai villajet szandzsákbégjének birtokként Nagy- és Kis-Berczel néven szerepel. Nógrád várának a tizenötéves háború elején, 1594-ben történt visszafoglalása után ismét a vármegye hatósága alá tartozott. Az 1598. évi adóösszeírás szerint a váci püspök volt a földesura, majd ismét török hódoltsági terület.tortenetunk03.JPG

Az 1633-1634. évi török összeírás szerint a váci nahije (kerület) községei között találjuk, 3 adóköteles házzal. 1651-ben Egry István és Márton adományul kapta Kis-Bercelt. A váci püspök1675. évi jelentése lakott templomos falunak írta le, amely a római katolikus vallást követte. Az 1697. évi és a későbbi egyházlátogatási jegyzőkönyvek templomát rossz állapotban találták és pusztulásáról szólnak. Új templomát, népe és Migazzi bíborospüspök adományaiból, 1767-ben szentelték fel.Bercel 1699-ben egyike volt a jobbágyság fegyveres önvédelmi szervezete, a közbiztonság fenntartására alakult parasztvármegye 34 hadnagyságának.

A XVIII. század elején a településen ismét fellendült a szőlőtermelés. 1720-ra Bercel is bekerült a vezető bortermelő falvak közé, Szőllős, Ecseg, Buják, Kosd és Verőce mellé. 1730-ban a még mindig pusztaként szereplő Alsó vagy Kisbercel beolvadt az egykori Nagybercelbe. Az 1740-es évekig a Berczely és Egry családok voltak Bercel földesurai, és a váci káptalannak is volt itt birtoka. A XIX. század első felében pedig a Baloghy család szerzett itt birtokot.Az 1784-87. évi első magyarországi népszámlálás idején Bercel lakossága 1100 főt tett ki.tortenetunk04.JPG

A lakosság 237 családban oszlott meg és 165 házat birtokolt. 1828-ban már 1463-an lakták. A helységben ekkor már 4 iparos is folyatatta mesterségét (csizmadia, mészáros, szabó, üveges), 2 berceli lakos pedig kiskereskedésből élt. A földművelők leginkább árpát, rozst és zabot termesztettek. A szőlőtermelés a nép fő megélhetési forrását biztosította az 1880-as években pusztító filoxéra járványig. A berceli szőlők hírnevét báró Marschall Gyula öregbítette, aki 1880 és 1884 között pezsgőgyártással kísérletezett Bercelen és pezsgőjét "Carte Blanche" néven hozta forgalomba.

Manapság a település élete újra a pezsgésről szól, mivel célként tűzve ki maga elé, hogy megyei szinte is példát mutatva öko településsé válik, amely - reményeik szerint - új távlatokat nyithat meg nem csak a környék, de egész Nógrád megye számára!

Forrás: bercel.hu

Fotók: orszagalbum.hu, wikimedia.hu, Bartha Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://visitbercel.blog.hu/api/trackback/id/tr4013550075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása